15. nap: valami vagy valaki, ami/aki nélkül tudod, hogy nem tudsz élni, mert már megpróbáltad és nem ment

"Valaki" - úgy gondolom, nincs ilyen. Aki nélkül már megpróbáltam élni, anélkül általában sikerült is, hiszen ez volt a cél - megtanulni, hogy lehet nélkülük is. Azt gondolom, ezek után szükség esetén végül is minden ember nélkül lehet élni - a kérdés inkább az lenne, hogy érdemes-e, vagy mennyire érdemes/mennyire akarok.

A "valami" érdekes kérdés. Szó szerint értelmezve erre is ugyanazt kell mondanom: ha muszáj, vagy ha valamiért úgy hozza a sors, bármiről le lehet mondani, és biztos vagyok benne, hogy nem halnék bele, ha meg kellene próbálnom. Az más kérdés, hogy például édességet nem szabadna ennem, és bár megpróbáltam, nem sikerül nélküle élnem (ékes bizonyítéka ennek egy Pöttyös Guru előttem árválkodó üres papírja :D)). De csak azért, mert annyira nem szigorú a kényszer. Ha az lenne, muszáj lenne. Viszont azt kell mondanom, már csak biológiai tényekre alapozva is, hogy étel és víz vagy levegő nélkül biztosan nem tudnék élni, de az a sanda gyanúm, hogy a kérdésnek nem ez volta lényege. :P

13. nap: egy zenekar vagy előadóművész, aki(k) nehéz napokon segítettek át - írj levelet

Levelet akkor sem írnék, ha lenne időm, abból a korból már kinőttem. De nincs is időm, tehát a kérdés fel sem merül. :)

Egy konkrétumra emlékszem: 2008 nyarán ritka sz***rul voltam, még az elmúlt évek meglehetősen ramaty átlagszintjéhez képest is, és 7x láttam a Mamma Mia! c. filmet moziban. Minden alkalom kifejezetten terápiás hatással bírt. Ha megkérdeznének, mire emlékszem abból a nyárból, biztosan azt mondanám, hogy folyamatosan énekeltem (csak tömegben és visszafogottan - ld. előző bejegyzés) és mosolyogtam, elsősorban Meryl Streepnek, de persze az összes többi zseniális színésznek, na meg persze az ABBA-nak köszönhetően. Így utólag is nagyon köszönöm nekik.

Mostanában inkább az a probléma, hogy sokszor nagyon kimerült vagyok, és akkor szívesen hallgatok zenét, főképpen Alizée-t vagy Nolwenn Leroy-t. Ráadásul a munkával járó verbális túlterhelés miatt csak úgy átlagban is kezdek zenekedvelő lenni, ami kifejezetten jó.

12. nap: valami, ami miatt soha nem kapsz bókot

Elhatároztam, hogy legalább a játékbeli elmaradásomat behozom, mert beindult az "évvégi" elhavazódás. Az időjárásban persze ennek még nyoma sincs, viszont a szabadidő-kilátásaim nem túl rózsásak, pedig jó sok mindenről kéne írni.

Nos, a címre visszatérve: biztos rengeteg ilyen van, hiszen tkp. alig kapok bókot, viszont mindezek közül talán a legnyilvánvalóbb az énekhangom. Az ok pedig egyszerű: nincs ilyenem. Illetve van, de pocsékul szól. Az a klasszikusan "hamis". Soha még csak véletlenül sem találok el egyetlen hangot sem, kivéve mondjuk közvetlenül egy-egy dal meghallgatása után, akkor egy ideig még sikerül. Ha egyszer úgy döntünk, hogy felújítjuk a fürdőt, tuti beállok a közepére énekelni valamit, hogy a csemperepesztéssel gyorsan elintézzük a bontást.

11. nap: valami, ami miatt a legtöbb bókot kapod

Ilyen sem sok van mostanában. :) De amíg még forogtam emberek között, és nem csak a számítógép képernyőjével kommunikáltam, a legtöbbet az angol kiejtésemet dicsérték. Meg a franciát. Mostanában pedig nincs, aki bókoljon bármiért is. Annyit legalábbis semmiképp, hogy statisztikát állítsak fel a kapott bókok tárgya alapján. :-)

10. nap: valaki, akit el kéne eresztened vagy azt kívánod, bárcsak ne ismernéd

Hát, ez így nem lesz valami izgalmas: ilyen sincs. :) Illetve de, persze, elereszteni többmindenkit is kellene, pl. A-t, I-t, G-t, de ehhez az eleresztéshez már nagyon a mélyben kell vájkálni, azon pedig folyamatosan rajta vagyok. A "felszínen" nem tudok ilyen ragaszkodásról magamban valaki iránt.

Olyat viszont, akiről kerek-perec kijelenteném, hogy bárcsak ne ismerném, egyáltalán nem tudok felkutatni az emlékeimben. Ahhoz valami rettentően durva dolognak kellene kötődnie egy emberhez, hogy ilyet érezzek. Vannak persze olyanok, akik fárasztanak, idegesítenek, untatnak, akikkel egyszerűen nem vagyunk egy hullámhosszon, de ők nem tartoznak olyan szervesen az életemhez, hogy még azt is fájlalnám, hogy tudok róluk.

9. nap: valaki, akit nem akartál elereszteni, mégis eltávolodott

Ilyen nem volt, illetve nincs. Olyan igen, hogy lassan eltávolodtunk valakivel, de valahogy ezek kétoldalúak voltak, ezekben az esetekben én sem éreztem égető vágyat arra, hogy megőrizzem a szoros kapcsolatot. Sok barátommal/barátnőmmel pedig úgy vagyunk, hogy előfordul, hogy nem beszélünk hónapokig, vagy van, akivel évekig sem, de aztán ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ez nyilván más, mintha rendszeresen találkoznánk, de ha már arra nincs lehetőség, akkor azért ez így nagyon jó. És velük kapcsolatban nem is érzem, hogy távol lennénk egymástól.

8. nap: valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled

No, kihagytam egy csomó napot, most muszáj pótolnom.

Konkrétan nehéz lenne megnevezni, illetve inkább kiválasztani egy-egy személyt, sok oka és szereplője volt annak a bizonyos pokolnak, ami néha klasszikus módon kénköves lángokat szórt, általában pedig csak úgy finoman de folyamatosan pörkölt, hogy már csak jóval később vette észre az ember lánya a harmadfokú lélekégési sérüléseket.

Pocsékul nem szoktak velem viselkedni, legalábbis olyanok, akik közel állnak hozzám és számítanak, nem. Mondjuk talán G. mégis; volt egy időszak, hogy rosszindulatból tette, amit tett, és mondta, amit mondott, szándékosan, amikor pedig tudta, hogy igazán nincs szükségem ott a padlón még 1-2 rúgásra. Még így jóval később, kívülről és objektívebben nézve is úgy ítélem meg, hogy ez bizony pocsékulviselkedés volt. Persze már azt is tudom, hogy ennyi telt tőle, végül is a lényegi problémát nem ez okozta, de akkor és abban az állapotban nem könnyítette meg a helyzetemet.